Mindenféle, ami feltölt, inspirál, meggyógyít

Pozitívra Hangoló

Hol töltődjünk fel egy hosszú hétvégén?

2016. március 04. - PH.Plusz

Hosszú hétvége jön hamarosan, ezernyi lehetőséget kínálva, mire is használhatjuk ki a négy szabadnapot. Tavaszi nagytakarítás? Családlátogatás? Alváshiány bepótlása? Vagy esetleg egy feltöltődős kiruccanás? Aki az utóbbira szavazna, de még nem döntött, merre induljon, az talán most kaphat némi inspirációt. 

Magam is nagy híve vagyok annak, hogy Magyarország bebarangolásával találjam meg a feltöltődést újra és újra, és mindig akadnak új úti célok, amikre rácsodálkozhatok - így volt ez például tavaly Pannonhalmán is. Összeszedtem néhány helyet azok közül, amelyeken az utóbbi időben megfordultam, és jó szívvel ajánlanám a figyelmetekbe. Hogy melyiket miért, az kiderül a szigorúan szubjektív lista részleteiből. A szálláshelyekre koncentráltam, na meg arra, mi mindent nyújt a környezetük. 

És még mielőtt azt mondanátok, hogy már úgy sincs szálláshely, nem lesz elég meleg, vagy nincs már túl sok idő megszervezni az utazást, ne feledjétek, lesz azért még hosszú hétvége - meg különben is, ha kikapcsolódni vágyunk, bármelyik hétvégéből kerekíthetünk egy utazós-feltöltődőset. 

1. ZEBEGÉNY - NATURA HILL 

Kinek?

  • Aki szereti a családias hangulatú hoteleket.
  • Aki igényli a természet közelségét.
  • Aki kulináris különlegességekre vágyik.
  • Akit feldob egy stílusosan berendezett szoba.

 

zebegeny_150406_008_s.jpg

 (Fotó: saját)

Mit?

Adrienn és Tibor mertek nagyot álmodni, és a valóban festői környezetet nyújtó Dunakanyarban egy csodaszép hotelt megépíteni. Csak 8 szoba, de mind más, mind egyedi, mind olyan, hogy akár lakószobának is elfogadnánk. Ráadásul a rájuk jellemző stílus és színvilág alapján kaptak nevet: Fahéj szoba, Levendula szoba, Kadarka szoba…

 

natura_hill_01.jpg

natura_hill_02.jpg

natura_hill_03.jpg

(Fotó forrása: Natura Hill weboldal)

 

Ne várjunk komplex wellness-részleget, ellenben feltétlenül kipróbálandó a szauna, aminek az ablakaiból a Börzsönyre látunk rá. A biokertészet közepén épült birtokon nyugi van, csend, jó levegő, az erkélyről bámulható a naplemente, és ha ahhoz van kedvünk, hogy kiránduljunk, Nagymaros, Esztergom és Visegrád közelsége épp elég látnivalót kínál. És a hab a tortán: a kaja. A chef helyi alapanyagokból süt-főz minden nap, akár csak egy ebéd vagy egy vacsora miatt megéri hozzájuk kiruccanni - a négyfogásos menü árából kiindulva azt gondolhatnánk, hogy nem is egy kis faluban vagyunk, de aki kipróbálja, nem fogja megbánni.

Bővebbeitt. 

 

Nekem miért tetszik?

Mert tényleg olyan, mint egy modern fogadó, rendkívül békés környezetben: a házigazdák ott esznek, ahol a vendégek, és mindent megtesznek, hogy a kedvükbe járjanak. Ráadásul ezek a stílusosan és egyedien berendezett terek ... hát már csak ezért visszajárnék. A kilátásról nem is beszélve. 

 

Mit ne hagyj ki?

  • A szaunában érdemes elidőzni – egész más hangulatú a szaunakabin így , hogy láthatod, körülvesz a természet.
  • Reggelinél kérj sajttal-sonkával töltött bundás kenyeret. Is.
  • Legalább egy vacsoramenüt ki kell próbálnod, a chef rettentően finom dolgokat varázsol a tányérokra, előtérbe helyezve a környékről beszerezhető hozzávalókat.
  • A hotel körül halad el egy olyan sétaút, amelynek állomásain mindenféle gyógynövényekkel ismerkedhetsz. De ha szeretsz túrázni, kirándulni, érdemes előre tájékozódni a lehetséges célpontokról.
  • Ülj ki a teraszra és figyeld, ahogy a nap lemegy a Dunakanyar mögött. Ilyet nem látsz minden nap!

 

img_20150404_185559.jpg

 (Fotó: saját)

 

2. SZIGLIGET - VILLA KAMONKŐ

Kinek?

  • Aki kicsit elvonulna a világ zajától.
  • Aki szeretne csodás panorámában gyönyörködni.
  • Aki a Balatonhoz utazna, de kerülné a nyaralók körében népszerű helyeket, vagy akár a nyári szezont.
  • Akit le lehet venni a lábáról a barátságos vendéglátással.

 

weekend_150712_003_s.jpg

 (Fotó: saját)

 

Mit?

Adott egy régi villa, a domboldalban, ami már eleve szuper adottságokat sejtet. Például lélegzetelállító panorámát a teraszról. Az épület épp annyira felújított, amennyi szükséges ahhoz, hogy komfortosan érezhessünk magunkat ott – a nagy hall, mint közös tér például megőrzött sok régi bútordarabot és tárgyat, de a szobák letisztultan egyszerűek. Semmi flikk-flakk, de minden van, amire szükség lehet. Még borhűtő is a hallban.

Bővebben itt. 

 

villa_kamonko_02.JPG

villa_kamonko_03.jpg

(Fotó: Villa Kamonkő weboldala)

 

Nekem miért tetszik?

Mikor először ott jártam, épp egy Balaton körüli bringatúra egyik állomásaként szálltunk meg a villában, és napi kilométeradag letekerése után először nyűgös dolognak tűnt a domboldalba feljutni az amúgy is megrakodott biciklivel. De aztán nagyon hamar kiderült, hogy megérte. Nyugalom, (csendet nem merem írni, mert legutóbb viszont úgy tűnt, hogy a szigligeti háztulajdonosok egyik kedvenc hobbija a fűnyírás és bozótvágás, lehetőleg reggel 8-tól), jó levegő, és mindenféle bebarangolnivaló a közelben.  És nem csak kánikulában lehet jó kikapcsolódás egy itt töltött hétvége – kora ősszel vagy tavasszal is pont ideális feltöltőpont. 

 

Mit ne hagyj ki?

  • Feküdj ki este a teraszra az egyik napozó ágyra, és bámuld a csillagokat – nem lehet megunni.
  • Reggelizz a teraszon, és az lesz a benyomásod, hogy pont ilyet szeretnél minden reggelre: gondosan előkészített finom falatok, napfényes (vagy épp árnyas) reggeliző asztal, szuperkedves vendéglátók.
  • Menj el a szigligeti várba – a kulturális élményért, és ha már itt a szezon, a környék legfinomabb fagyijáért. 
  • Szigligetről csak egy ugrás Badacsony, ahol jobbnál jobb panorámás teraszok, pincészetek és borok között válogathatsz. Legutóbb a Laposa birtok lett személyes kedvencem. 

 

villa_kamonko_01.JPG 

(Fotó: Villa Kamonkő weboldala)

 

3. NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓ - DZSUNGEL HOTEL

Kinek?

  • Aki rajong az állatokért.
  • Aki szereti az extrém dolgokat.
  • Aki szereti, ha a látnivalók akár gyalog megközelíthető távolságban vannak.

 

dzsungel_hotel_2.jpg

 (Fotó: Hotel Dzsungel weboldala)

 

Mit?

A Dzsungel Hotel különlegessége, hogy gyakorlatilag a Nyíregyházi Állatpark része – ahogy a honlapjukon is írják, előfordulhat, hogy a kedves vendég oroszlánok üvöltésére vagy pávák rikácsolására ébred. Ez a közelség jár azonban egy nem elhanyagolható előnnyel is: a szállóvendégek alapból ingyenes belépőt kapnak az állatparkba. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a legtöbb Nyíregyházára látogató turista, legyen belföldről vagy külföldről érkező, kimondottan az állatpark miatt választja a nyírségi megyeszékhelyet úti célként. És ha már valaki elvetődik az ország keleti csücskébe, akkor talán érdemes legalább egy hétvégét rászánnia – mert csak az állatparkban el lehet tölteni akár egy napot. Mert ugye meg kell nézni a fóka show-t, haverkodni kell a makikkal, át kell sétálni a majomerdőn, meg kell lesni a medence aljához épített üvegfalon a jegesmedvét, be kell járni a Zöld Oázist, fel kell ülni a teve hátára… és még sorolhatnám.

Bővebben itt.

 

nyh_allatpark_150427_120.JPG

nyh_allatpark_150427_053.JPG 

(Fotó: saját)

 

Nekem miért tetszik?

Be kell valljam, szállóvendégként nem jártam még sosem a Dzsungel Hotelben, mivel szülővárosomban viszonylag ritkán van szükségem szállásra – na de annál többet jártam az állatparkban, és tapasztalom évek óta, hogy milyen népszerűségnek örvend. Legutóbb ugye Európa legjobbjának választották, a szóvivőjét pedig a hazai "Szavak embere" díjjal tüntették ki. És nem csak a lokálpatriotizmusom mondatja velem, hogy ezt a helyet tényleg mindenkinek látnia kell. És mert egy nap nem elég az állatparkra is, meg az egyéb látnivalókra is, akkor már érdemes a Dzsungel Hotelben megszállni, hogy összeköthessük a kellemest a hasznossal.

 

Mit ne hagyj ki?

  • Az egyértelmű, hogy az állatkertbe el kell menned, de még így is hosszan sorolhatnám, mit ne felejts el – én mondjuk a katták etetését (na jó, ahhoz, hogy a kezemből ehessenek banánt, kellett némi kiváltság… de talán van még, aki emlékszik a tavalyi posztomra az állatparkban tett látogatásomról) és a fóka show-t javasolnám.
  • Menj el a múzeumfaluba, ahol megismerheted, milyen házakban, hogyan éltek egykor az emberek a falvakban.
  • Hozz futócipőt és fuss egy kört a Sótói-tó körül a rekortán pályán.
  • Lazíts pár órát az Aquarius élményfürdőben.
  • … és ha netán már meleg időben vetődsz Sóstóra: kóstold meg a fagyit a víztorony aljában!

 

nyh_allatpark_150427_2_1.jpg

(Fotó: saját) 

 

4. ZIRC - FOREST HILLS HOTEL GOLF 

 Kinek?

  • Aki úgy vonulna a természet csendjébe, hogy elérhető közelségben legyenek a nyüzsgőbb programok.
  • Aki szívesen tenne hosszú sétákat a friss levegőn.
  • Aki az aktív pihenést ötvözné némi wellness-szel.

 

forest_hill_01.jpg

(Fotó: Forest Hills weboldala

 

Mit?

Igazából a hotel nevében is benne van, hogy „golf”, mert egy hatalmas golfpályát kerekítették mögé, de ez még nem jelenti azt, hogy csak golfozni tudók kereshetik fel. Sőt. A hatalmas parkban remek sétákat lehet tenni golfütő nélkül is – vagy akár helyben bérelhető biciklikre pattanni. Nincs sok szoba, így nincs a nagy wellness-szállókra jellemző zsúfoltság sem. Na jó, a wellness részleg sem vetekedik a nagyobb komplexumokéval, de a gőz, a finn szauna, az infraszauna, a jaccuzzi, a sószoba, a masszázs lehetősége, márciustól pedig a kültéri medence pont elég lehet a felfrissülésre.

Bővebben itt.

 

forest_hill_02.jpg

forest_hill_04.jpg

(Fotó: Forest Hills weboldala)  

 

 

Nekem miért tetszik?

Pont megfelelő léptékű ahhoz, hogy nyugodt és hangulatos maradhasson, de mégis adjon valami pluszt a szálláson kívül. Ráadásul az erdők szomszédságában, a Bakony egyik völgyében pihenhetünk. És ha kirándulni támad kedvünk, akkor az is könnyen megoldható: a turistaútvonalak mellett ott a zirci apátság, vagy az arborétum, a bakonybéli Pannon Csillagda,  de még Veszprém is elérhető közelségben.

  

Mit ne hagyj ki?

  • Keresd meg Zircen az Ciszterci Apátságot, az épületében van egy fantasztikus könyvtár, több száz éves könyvekkel, intarziás bútorokkal, amit mindenképpen érdemes szemrevételezni.
  • A hotel téli kert-szerű wellness-pihenőjében feküdj el egy nyugágyon egy jó könyvvel a kezedben, és néha felpillantva nyugtázd, hogy milyen szép is a környezet előtted.
  • Barangold be a parkot / golfpályát, vagy legalább egy részét, akár gyalog, akár biciklivel.

 

forest_hill_03.jpg

 

 

5. HÉVÍZ - HOTEL SANTÉ

 

Kinek?

  • Aki kedveli a gyógyfürdőket.
  • Aki a pihenést összekötné valamilyen egészségjavító programmal.
  • Aki egy turistacélpontnál is inkább a nyugalmat keresné.

 

hevizi-to-1.jpg

(Fotó: heviz.hu )

 

Mit?

Hévízen voltaképp rengeteg szálloda és panzió közül választhat az ember, annak megfelelően, hogy miféle komfortra vágyik. A Hotel Santé egy viszonylag kicsi, mindössze 21 szobás szálloda, ennek megfelelő nyugodt és barátságos légkörrel, kis kerttel, kis wellness részleggel. Közel a parkerdő, ahol tavasszal még medvehagymát is találhatunk, egy kiadósabb sétával a híres Hévízi Tófürdő is elérhető – azt pedig egyszer ki kell próbálni.

Bővebben itt. 

hsante.JPG

(Fotó: Hotel Sante weboldala

 

Nekem miért tetszik?

Egy léböjt kúra miatt akadtam rá a hotelra, és pont azt nyújtotta, amire ilyenkor leginkább szükség van: adott a lehetőség a nyugodt pihenésre, elvonulásra, szaunázni tömegnyomor nélkül is lehet, és közel a zöld. De ha valaki pár napig a gyógyfürdőbe járna, vagy a Balaton nyugati csücske körül kirándulna, ahhoz is tökéletes a helyszínválasztás.

 

Mit ne hagyj ki?

  • A Hévízi Tófürdőbe el kell menned, világszám, tényleg – ez a világon a legnagyobb biológiailag aktív, természetes termáltó.
  • Csodáld meg a lótuszvirágokat a tó környékén lévő sétaúton.
  • A jó levegőn, zöldben könnyű aktívnak lenni - bérelj biciklit, próbáld ki a nordic walkingot, vagy menj futni a parkerdőbe. 
  • Kóstold meg a környékbeli termelők finomságait – így találtam rá a Cserszegtomajon készülő Csodavárolajra.

 

img_20150501_183437.jpg

(Fotó: saját)

 

... és Ti mit ajánlanátok? 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pozitivrahangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr478442628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Guilty 2016.03.05. 19:20:12

Ez a nyíregyházi hotel nekem is megmozgatta a fantáziám. Egészen addig, amíg el nem mentem megnézni. Az állatkert Magyarország legjobbja, akárki akármit is mond, ebben egyetértünk. A hotel maga fel lett újítva, de az a kiragadott kép, ami ide be van csatolva, erősen túlzónak érzem.
Persze ha az ember nem vár sokat, akkor nem fog csalódni.

www.ittjartam.hu/nyiregyhaza/szallasok/hotel-dzsungel-sostogyogyfurdo/

Ahogy látom, szereted a picit elvonulósabb helyeket, számomra az abszolút favorit a Gubacsi malom, Villa Fiore.

www.gubacsimalom.hu/

Nem tudom, az általad ismert Natura Hill vagy a Gubacsi malom ismerte-e fel, hogy szükség van erre a fajta vendéglátásra, de örülök, hogy van ilyen itthon is.

behr 2016.03.05. 20:47:08

Erdekelt volna a Villa Kamonko, de a link nem mukodik. Kiguglizva a fo oldalrol sem jon be a website. Biztos vagy benne hogy mukodnek meg?

PH.Plusz 2016.03.05. 20:58:21

@Guilty: Köszönöm a tippet, ahogy írtam is, a Dzsungel Hotelben tényleg nem jártam - valamikor egyszer régen, de akkor sem szállóvendégként. Leginkább az állatkerti kapcsolat miatt tartottam azt érdekesnek.

PH.Plusz 2016.03.05. 21:05:16

@behr: Nekem működik a link is, az oldal is - nem tudom, mi a hiba nálad... :(

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2016.03.05. 21:49:54

Szekszárd, Fehér Tehén Panzió az aktuális favoritom :)
süti beállítások módosítása