Az voltam valamikor, a Wellness Magazinban. Most elő is kerestem az archív lapszámot, amiben kétoldalas cikk jelent meg rólam. A hónap hőse rovatban mindig olyanokat mutattak be, akik valamilyen nehéz szituációból megtalálták a kiutat, leginkább valamilyen súlyos betegségből meggyógyultak. Hát ez voltam én, 2008 decemberében. 

Emlékszem, Ágival, akit egy teljesen más témájú sajtóesemény kapcsán ismertem meg, már hónapokkal korábban beszéltünk a lehetőségről, hogy akár én is szerepelhetnék a magazinban. De aludtam rá párat. Persze, vállalom a sztorit, de hát akkoriban például a munkatársaim közül sem tudta mindenki, hogy ez is hozzám tartozik. És nem azért, mert szégyelltem, hanem mert nem adódott olyan szituáció, amikor ez kiderülhetett volna. Mert arra az évek során rájöttem, hogy két esetben lehet kellemetlen, ha előbb találják meg az interneten, hogy én valamikor daganatos beteg voltam: az egyik az, ha állást keresünk, a másik meg az, ha netán partnert.

Szeretném én eldönteni, kinek, mikor, mennyit és hogyan fedek fel a közérdekűnek azért nem minősülő adatokból. Ezért is próbálom kerülni, hogy a teljes nevemmel Google barátunk egy másodperc alatt összekösse akár ezt a posztot. Volt már persze olyan, hogy egy állásinterjún egyszer csak előálltam azzal, hogy igen, pont azért tudnék könnyen azonosulni egy bizonyos cég mellrák megelőző kampányával, mert én is voltam rákos. De adott pillanatban, intuitív határoztam így, és nem is bántam meg. Viszont ami egyszer a netre felkerül, az ott is marad.

Így lesz ez akkor hát a Wellness Magazin interjújával is - pedig a hozzá készült fotóval fú de nehezen barátkoztam meg, de most már mindegy, mert egész másként nézek ki. ;)  

Köszönöm Áginak, hogy akkor, 2008-ban A hónap hősévé tett - ha újraolvasom a cikket, egy egész kicsit hősnek is érzem magam. 

... és itt a leirat is, ha valaki netán el is olvasná:  

 „Jöhet bármi, szembeszállok vele!”

Sokáig csak a szűk környezete tudta, milyen nehéz időszakon ment keresztül a 32 éves Orsolya. Ám a fiatal lány úgy érzi, itt az ideje, hogy gyógyulásának történetét másokkal is megossza, mert ha csak egy valakinek könnyebbé teheti ezt az embert próbáló folyamatot, már megérte.

„Orsi vagyok, 32 éves. És egészséges. Míg nem szembesültem azzal, hogy milyen is az, amikor az egészség nem természetes velejárója az ember életének, hanem keményen meg kell küzdeni érte, nem értettem meg az addig közhelyesen hangzó, az egészség fontosságát hangsúlyozó mondatokat. (...) Nekem sikerült meggyógyulnom, lelkileg megerősödnöm, újra önmagamra találnom, és él bennem egyfajta küldetéstudat, hogy a tapasztalataimat másokkal megosszam.” Ezek a sorok az Orsi által létrehozott internetes oldalon olvashatók. Majd’ egy évig küzdött a nyirokrák egy típusával, a Hodgkin-limfómával, és a sikeresnek mondható kezeléssorozat után döntött úgy: rendszerezi az élményeit, tapasztalatait és a rendelkezésére álló információkat, hogy könnyebbé tegye a harcot azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek.

Pénteki bátorságpróbák

Amikor a nyirokrákot diagnosztizálták nála, Orsi 28 éves volt. . Az első sokk után ő volt az, aki igyekezett meggyőzni a családtagjait arról, hogy csak egyetlen út létezik számára: a gyógyulás.

„Bevallom, sírva fogadtam a diagnózist, és sírtam akkor is, mikor a hozzám legközelebb állókkal kellett közölnöm, hogy mennyire beteg vagyok, de aztán valami különleges erő költözött belém, és csak abban tudtam gondolkodni, hogy sikerülni fog. Az orvos kemoterápiás kezelést rendelt, az első alkalmat szinte izgatottan vártam, mert mihamarabb bele akartam vágni. Aztán persze a kéthetente kapott kezelések már egyáltalán nem tűntek vonzónak. . „A vénáimba áramló minden csepp gyógyszer fájdalmat okozott, és még be sem kötötték az infúziót, már hányingerem volt. Az olvasás, zenehallgatás csak ideig-óráig kötött le, a legjobban az vált be, hogy annyit aludtam a kezelések alatt, amennyit csak lehetett. Péntekenként kaptam a kezeléseket, ezek egyfajta bátorságpróbákká váltak: ha kiálltam őket, közelebb kerültem a célomhoz.”

„Nem maradtam ki semmiből”

A kezelések közötti időszakban a fiatal lánynem gubózott be, nem merült önsajnálatba, inkább megpróbált úgy élni, mintha minden rendben lenne.

„Nem titkolni akartam a betegségemet, inkább magamat próbáltam meggyőzni arról, hogy az élet nem megy el mellettem, hogy a nehézségek ellenére annyi minden előttem áll még. . A kemoterápiás kezelések 2-3 napra terítettek le, a fennmaradó időt megpróbáltam úgy kihasználni, hogy ne azt érezzem,valamiből kimaradok. . Csak egyszer gondoltam végig, hogy miről kell lemondanom, majd a strandolás vagy hosszabb nyaralás helyett megpróbáltam olyan dolgokra koncentrálni, amikkel mindig is szívesen foglalkoztam volna és nem estek tiltás alá: vettem magamnak egy görkorit és esténkét a Duna-parton gurultam, elkezdtem naplót írni, és énekórákra is jártam. Ugyan sokkal jobban odafigyeltem az egészségemre, mint azelőtt, de a táplálkozásomon akkor még nem nagyon változtattam. Amikor  ugyanis nem volt hányingerem, szerettem volna jóízűen megenni mindenfélét, amit csak megkívántam. Hihetetlen érzés volt, mikor a 12 alkalmas kezeléssorozat végére értem, ám csak egy rövid időre lélegezhettem fel. A következő évben ugyanis a leletek alapján sokáig úgy tűnt, visszatért a betegségem.”

„Már nem rágódok feleslegesen”

Ahogy Orsi fogalmazott, csalódott, hitehagyott lett ennek hallatán, nem értette, hogy ha mindent megtett, amit csak lehetett, miért nem javult a helyzet. Kapaszkodókat keresett, hitt benne, hogy megőrizheti az egészségét: elvégzett egy prána nadi tanfolyamot és felkeresett egy homeopata doktornőt is.  Végül sikerült ebból a hullámvölgyből Orsinak kilábalnia, és ebben saját csodálatra méltó lelki ereje mellett a családja és a barátai, és legfőbbképp orvosa is segítették. Mára az eredményei jók, bár tény, hogy gyógyultnak csak 10 év tünetmentesség után nyilvánítják a Hodgkin-limfómás betegeket.

„Anyukám volt az, aki végigcsinálta velem a pénteki kezeléseket, mellettem állt a legnehezebb időkben. ,  Rajta kívül még nagyon sokakra támaszkodhattam, . ennek ellenére megtanultam, hogy bizonyos helyzetekben csak magamra számíthatok, és bizonyos dolgokat csak az érthet meg, aki átélt már hasonlót. Úgy érzem, ha sikerült megvívnom a harcomat a halálos kórral, jöhet bármi, sikerrel szembeszállok vele. Sokat tanultam mindabból, amin keresztül mentem, bár azt nem mondhatnám, hogy hálás vagyok érte. Nem csak egészségtudatosabb lettem, kevesebbet rágódok a felesleges dolgokon, megtanultam, hogy van, amin jobb egyszerűen túllépni. Hiszem, hogy az olyan példaképek, mint Lance Armstrong vagy Monspart Sarolta a kitartásukkal, a betegség felett aratott győzelmükkel sokat segítenek azoknak, akik épp benne vannak a néha reménytelennek látszó küzdelemben. Valami hasonló támogatást szeretnék nyújtani én is a honlapommal, az ott rendszerezett információkkal, tippekkel, tanácsokkal. Az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, ez sok esetben sikerül is.”

Mi a Hodgkin-limfóma?

A nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedése, köznyelven nyirokrák. A beteg nyiroksejtek túlszaporodásával jár, melyek megakadályozzák az egészséges nyiroksejtek termelődését. Ezek hiányában nem tud működni a szervezet védekező rendszere. Viszonylag ritka betegség, Magyarországon évente körülbelül 300 megbetegedést regisztrálnak, többnyire 18-35 év közötti nő között. Leggyakoribb tünete a nyirokcsomók (fájdalommentes) megnagyobbodása. Kezelésére kemoterápiát, sugárterápiát, immunterápiát, esetleg csontvelő-transzplantációt alkalmaznak. A gyógyulási arány körülbelül 70 százalékos, ám a korai stádiumban felismert esetekben ez 90 százalék feletti.