Tegye fel a kezét, akit még soha senki nem küldött valamilyen súlyos egészségügyi probléma esetén természetgyógyászhoz, csodadoktorhoz, holisztikus szakemberhez! Ugye, hogy ez majdnem mindig egy lehetséges opció? És nem kétlem, hogy van, hogy segít is egy ilyen vizit, pláne, ha hiszünk benne, hogy az ránk jótékony hatással van. Amikor elesettek vagyunk és betegek, akkor minden pénzt megadnánk ennek a helyzetnek a mihamarabbi megváltoztatásáért. Nem véletlen, hogy erre kész iparág épült.

Nem akarnék ebben állást foglalni most, hogy ha az embernél daganatos betegséget diagnosztizáltak, mint 10 éve nálam, akkor az első útja egy gyógyítóhoz vezessen, vagy inkább kerülje el őt messzire. Most csak kezembe akadt a korábbi naplómból az a részlet, amikor én magam jártam egy természetgyógyásznál, remélve, hogy netán tud megoldást, mi gyógyítja a kemoterápiánál is hatékonyabb (és kevesebb mellékhatást előidéző) módon a rákot.

Szükségem volt erre a találkozásra ahhoz, hogy akkor, a terápia alatt megértsem, mi miért jó úgy, ahogy van, és hogy később, akár évekkel később fokozatosan, más úton, de rávegyem magam, hogy bizonyos szokásaimon változtatni kell, ha egészséges akarok maradni. Márpedig akarok.

Na de hogyan is alakult ez a bizonyos találkozás 2005 júniusában?

„Megvilágosodtam. Elmentem ugyanis az Ági által javasolt Mihail nevű természetgyógyászhoz. Nos, Mihail kicsit törve beszéli a magyart, de tekintete olyan határozottnak, már-már szúrósnak tűnik, hogy a puszta nézésével is hat az emberekre. Mikor befutottam, nem voltam benne biztos, hogy ott az alagsorban valóban jó helyen járok-e, ezért megkérdeztem egy ajtóban álló férfitól, hogy nem tudja, hol a Mihail. Hát ő volt az. ’Kicsit leülni, kicsit pihenni.’

Ebben a pihenős ülésemben ő néha szemrevételezett a kuckójából, aztán az íróasztalánál valamit jegyzetelt, s én máris azt hittem, hogy talán már a diagnózist állítja fel. De miután negyedóra elteltével egy férfi, majd egy nő hagyta el a kis helyiséget, rájöttem, hogy a mester még nem velem foglalkozott.

Tőlem először is megkérdezte, hogy mi a bajom, miért kerestem meg. Elmondtam, hogy Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak nálam és kemoterápiát kapok. Ő már a betegségem, panaszaim ismeretében kezdte el vizsgálgatni az energiáimat. Meg is állapította, hogy oldalról jól jönnek az energiáim, de szemből nem, és ez baj, ezt meg kell változtatni. Még egy Natalia nevű szakmabeliét is felhívta, hogy megkonzultálják a dolgot, amiből én csak annyit értettem, hogy "dvácáty vószem let", vagyis az én huszonnyolc évem.

Amilyen tanácsokat eztán kaptam, azok ott és akkor teljesen hihetőnek tűntek, bár ahogy nőtt a betartandó szabályok száma, egyre kevésbé találtam vonzónak a dolgot. Beöntés eleinte minden nap, majd csökkenő mértékben, esténként 1,5 óra hosszat (ennek mikéntjét le is rajzolta és részletesen elmagyarázta). Lakto-vegetáriánus diétára áttérni, ami azt jelenti, hogy se hús, se hal, se tejtermék nem fogyasztható, leginkább csak zöldség, gyümölcs, magvak - nyersen. Reggel-este fokhagymát enni, diótinktúrát inni és a többi... Ja, és még templomba is menjek el hetente egyszer, mert ott a kereszten át beáramlik az energia, s legalább egy órán át meditálva tegyem fel magamnak a kérdést, hogy miért történik ez a rossz velem.

Lehangolt lettem attól, amit hallottam. Hogy akkor most nekem gondok vannak az energiáimmal. És még hetente azzal is gyötörjem magam, hogy nekem most rossz. És hogy mennyi mindenen változtatni kellene. Főleg, ami a kajálást illeti. Hát örülök, ha abban a 10 napban, amíg éppen normálisan bírok enni két kezelés között, élvezettel ehetem, amit megkívánok. Elég lemondást jelentenek azok a napok, amikor a kemó mellékhatásaként jelentkező hányinger, hányás és émelygés miatt úgy nagyon gondolni sem szeretek az evésre.

A nap végére arra jutottam, hogy ha van is valami ráció az előírásokban, azokat nekem nem most, a kemoterápia alatt kell kipróbálnom, hanem talán majd ha befejeződött, sikeres volt, s nekem ki kell tisztítanom a szervezetemet. Úgyhogy nem lettem rögtön lakto-vegetáriánus, és Natalia sem vizsgálta meg behatóbban a szemből érkező energiáimat.

Egyet biztosan tudtam: bízom a kezelőorvosomban, és elhiszem neki, hogy meg fog gyógyítani. Tehát a terápiát, amit ő előírt, semmiképp sem szakítanám meg, akármennyire is sok macerával jár. Bár tény, ezt Mihail sem kérte. De hallani sok ilyen sztorit, amikor mások abbahagyják a kezeléseket, remélve, hogy van jobb megoldás.”

(Kép forrása: itt.)

Most, 10 év távlatából hozzátehetem, hogy akadtak még pillanatok az életemben, amikor reméltem, talán majd pont valamilyen alternatív medicina segíthet, nem is feltétlenül teljesen alaptalanul - de erről még később. És miután fél évig kaptam épp elég mérget a kemoterápiával, kerülni igyekeztem a gyógyszeres kezeléseket. De idő volt, amíg beláttam, hogy az életmódomon kell változtatnom ahhoz, hogy tutira menjek.

Először jött a több mozgás, aztán az étrend átalakítása. Aztán még több mozgás. Nem gondoltam volna magamról pár évvel ezelőtt, hogy képes vagyok lemondani (legalább valamennyi időre) a húsról, vagy kibírok egy léböjtkúrát, és futóversenyen indulok (jó, csak kemény 3 vagy 5 kilométeres távon, de akkor is… futás, időre!), vagy burpeeket nyomok vasárnap esténként a fitneszteremben merő kedvtelésből.

Nem tudom, lett volna-e igény a változtatásra, ha nincs ez az élményem az erő sötét oldalával, ha nem alakul ki bennem a biztos felismerés, hogy na, ez az a dolog, amit szeretnék a jövőben elkerülni. De az biztos, hogy a könnyebb út az, ha csak bedőltök a csapból is folyó egészséges életmód-marketingnek, mert nem teljesen hülyeség ám, amit ennek keretében előadnak, és odafigyeltek magatokra.

Mert ki más figyelne jobban? A csodadoktorság igazából bennünk van.