Pozitívra Hangoló

Mindenféle arról, ami feltölt, inspirál, meggyógyít


Hogyan mondjam el Neked?
Hogyan mondjam el Neked?

"Durván mondjam vagy finomabban?” – kérdeztem volt kollégámat jó 11 évvel ezelőtt, amikor meglátogatott az irodámban, hogy a hogylétemről érdeklődjön, mert tudta, hogy volt holmi műtét és vizsgálódás körülöttem. A durvát választotta, ezért én rögtön belevágtam a közepébe: Rákos vagyok. Merthogy ez…

Túlélőkészlet
Túlélőkészlet

A blog elindításának apropója az volt 2015 januárjában, hogy rádöbbentem, épp a 10 éves évfordulójához érkeztem annak, hogy megtudtam, nyirokrákot diagnosztizáltak nálam - és persze annak is, hogy meggyógyultam.  Az év során aztán gyűltek a posztok a blogba, alapvetően…

Pozitívra Hangoló

Az ember akkor tanulja meg értékelni az egészség fontosságát, ha egyszer csak nincs. Magam is így voltam vele - 2005-ben a nyirokrákból sikerült meggyógyulnom. De sikerült! Ez a blog részben visszaemlékezés, de nagyobb részt mégis inspirálás arra, hogy hogyan lehetünk általában jól. Szóval pozitívra hangolni igyekszik. És reményeim szerint segíteni. Mert a gyógyulás után ezt érzem küldetésemnek. Ezért tanultam ki egy segítő szakmát is a meglévő kommunikációs szakemberség mellé, és lett belőlem coach.

Címkék

100 boldog nap (1) 10év (19) 10 év (1) ajándék (1) ajánló (11) állatok (1) angolóra (1) barátok (7) bárki más (1) bélügyek (1) Berlin (1) beszélgetés (1) betegség (33) betegtárs (1) blog (1) boldogság (9) Budapest100 (1) Cipősdoboz Akció (1) coach (2) coaching (4) csodaszer (1) CT (1) daganat (18) dal (1) deni (1) díj (1) DIY (1) edzés (5) egészség (31) egészséges életmód (1) életmód (1) élmény (2) étrend (1) Facebook (1) feltöltődés (1) film (2) fitt (1) fotó (2) glutén (1) gluténmentes (1) gyermekvállalás (1) gyógyítás (3) gyógyulás (24) haj (1) hallgatnivaló (1) hétvége (1) hobby (1) IBS (1) indulás (1) inspiráció (16) instagram (1) interjú (1) jótékony (1) József Attila (1) kajanapló (1) kapcsolat (1) karácsony (1) kemoterápia (2) kétségek (1) kézműves (1) kihívás (5) kommunikáció (1) koncert (1) kontroll (4) kórház (1) Kosztolányi (1) kreatív (1) küldetés (1) kúra (1) lapacho (2) lélek (1) limfóma (22) majdnem (1) MOHA (2) Momentán Társulat (1) motiváció (22) napló (5) negatív (1) nyár (1) Nyíregyháza (1) Nyíregyházi Állatpark (2) orvos-beteg (18) pályázat (1) Pannonhalma (1) paróka (1) PET CT (1) pozitív (27) Presser (1) rádió (1) referencia (1) Risztov Éva (1) segítő (4) smile (1) sport (7) személyes (1) szenvedély (1) Szigliget (1) születésnap (3) táplálkozás (1) tea (1) tedx (1) tél (1) teljesség (1) teszt (1) tipp (4) top10 (1) történet (7) túlélőkészlet (1) túlélőknek (1) tünet (1) újévi fogadalom (1) utazás (3) vélemények (1) vendégposzt (1) vers (2) vitamin (1) workshop (1) Zebegény (1) Zirc (1) Címkefelhő