„Maga a negyvenharmadik!” – ezt Erzsike néni mondta nekem egyszer, egykori kedves szomszédasszonyunk Nyíregyházán, amikor egy hétvégén épp a családnál időzve átkopogtam hozzá, hogy születésnapján köszöntsem, ő pedig mindjárt a mindig isteni süteményeivel kínált. A 43-as az én sorszámom lett volna a köszöntők hosszú sorában.

Ha Erzsike néni életében megadatott volna a virtuális világ kiteljesedése, kivált a Facebook megjelenése, és szembesülhetett volna azzal, hogy itt külön rendszer épült ki arra, hogy a közeli és távoli ismerősök figyelmeztetést kapjanak az ember születésnapjáról, biztosan elvesztette volna a fonalat a köszöntések számlálásban, annyi gratulációt kap, mert egy igazán szeretni való teremtés volt. Mondjuk a Facebook falon nehezen kínálhatta volna zserbóval az ünneplőket, pedig az egészben az volt az egyik legjobb momentum – hát még amikor ő jött születésnapot köszönteni, ajándékba hozva egy egész saját sütésű tortát, amiről már jó előre felmérést végzett, hogy milyen ízű is legyen.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a napokban olvastam egy cikket arról, hogy egyáltalán értékkel bír-e a facebookos születésnapi gratuláció, ami igazából csak nyűgöt okoz az ünnepeltnek, mivel illik - bizonyos nézetek szerint egyesével - megköszönnie a jókívánságokat, még olyanoknak is, akikkel amúgy alig-alig beszél.

A héten ünnepeltem a születésnapomat, s bevallom, én szeretem megadni a módját ennek. Többször előfordult már, hogy ilyenkor külföldre utaztam, kivált olyan helyre, ahol még novemberben is garantáltan süt a nap. Ezúttal belföldön választottam úti célt a feltöltődéshez, és kicsit próbáltam kiiktatni a tényt, hogy a telefonom szinte egyfolytában rezgett, jelezve, hogy valaki üzent nekem valamilyen platformon.

Kicsit én is tudok olyan lenni, mint Erzsike néni volt, és jóleső érzéssel nyugtázni egy-egy évfordulónál, hogy milyen sokan gondoltak rám. Most kimondottan azért, mert ez a sztori eszembe jutott, megpróbáltam megsaccolni, hogy személyesen, telefonon, sms-ben, e-mailben, Viberen, Whatsappon, Facebook üzenetben, és a Facebook falra érkező üzenetben hányan köszöntöttek. 200 feletti szám jött ki, ha egyáltalán jól számoltam. És persze a Facebook mindent vitt. Ha nem lenne, talán még el is maradnék Erzsike néni mögött.

Halljuk sokszor, hogy a Facebook felszínes, és elidegenít, mert az emberi kapcsolatokat nem így kell megélni. És hogy az nem nagy kunszt, hogy valakinek odapötyögünk az oldalára 20 karaktert kb. 27 másodperc alatt, ha már a Facebook szólt, hogy hello, van itt valami évforduló. Magunktól kellene tudnunk, hogy ha valaki épp ünnepelt.

De ismerjük be, rászoktunk, hogy a Facebook figyelmeztet, kinek jön a születésnapja. Mi meg alkalmazkodtunk, és nem írjuk már be határidőnaplóba külön (már ha van még egyáltalán határidőnaplónk, amolyan hagyományos, papír alapú – nekem speciel már egy ideje nincs), mint ahogy telefonszámokat sem jegyzünk már meg fejből, mert elég egy gombnyomás, és már meg is van a kapcsolat ahhoz, akihez szeretnénk. Emlékszem, iskolás koromban tudtam legalább tucatnyi osztálytársam telefonszámát fejből, na nem a mobilt, a vezetékest, plusz a családtagokét. Ma meg jó, ha a sajátomra emlékszem.

Az van, hogy a 200 gratuláció címzettjének lenni igenis jó érzés volt. És nem boncolgattam, ki milyen indíttatásból keresett meg, csak örültem neki. Mert a születésnap erről kellene, hogy szóljon: örömszerzésről és öröm megéléséről.

Valamikor régen, köztisztviselő koromban egyszer csak megnyertem azt a feladatot, hogy követnem kellett, mikor van ismert közéleti személyiségeknek születésnapja, és gratuláló levelet fogalmazni nekik – persze nem a saját nevemben. Magam is meglepődtem, hogy a művészek és tudósok milyen nagy számban reagáltak is a születésnapi köszöntésekre, érződött rajtuk, hogy nekik egy ilyen apró figyelmesség, egy egyszerű levél is igazi kitüntetés. Talán ez a felismerés (is) tanította meg nekem, hogy a születésnap az mindenkinek a kis személyes ünnepe, és annyira apró dolgokkal is széppé varázsolható - miért ne tehetnénk meg?

Na ilyen kis varázsló dolog tud lenni az a 20 karakter is a Facebook falon, ami pont 27 másodperc alatt elintézhető. Ha pedig valaki ennél többre vetemedik, netán felemeli a telefont és kockáztat egy hosszabbra nyúló beszélgetést, esetleg személyes jelenlétet igénylő meglepetést agyal ki, az már a feledhetetlen kategóriába tudja sorolni a születésnapi megemlékezést.

Úgyhogy én a magam részéről köszönöm az apró és az óriási varázslatokat, és csak halkan megjegyzem, hogy nem csak ámulni jó, varázslót játszani legalább ekkora élmény, ha épp itt az ideje, és akit meglephetünk vele, fontos nekünk. Fogadjuk el, hogy a Facebook ehhez egy jó eszköz, egy kiindulópont és kész. Az igazán nagy dolgok meg úgy is a Facebookon kívül történnek – ide csak utólag kerülnek, virtuális naplóbejegyzésként. Mert Erzsike néni zserbója sem lett volna soha megkóstolható a Facebookon, mintahogyan az aktuális születésnapi tortámon sem tudtam volna holmi üzenőfalon át elfújni a gyertyákat.

Persze lehet, hogy Zuckerbergék már dolgoznak a Facebook virtuális születésnapi gyertyaelfújó applikációján.