Pozitívra Hangoló

Mindenféle arról, ami feltölt, inspirál, meggyógyít

Cipősdobozolásra fel!

Odavagyok meg vissza a meglepetésekért. Nem csak az villanyoz fel, ha engem ér valamilyen váratlan kedvesség, legalább ennyire szeretek kiagyalója és közreműködője lenne a másokat célzó meglepetéseknek - lásd még például születésnapok, kivált, ha a világ legjobb kezelő orvosáról van szó... . Még akkor is lelkesedem a meglepetésért (vagy inkább: meglepésért), ha esetleg nem is ismerem azt, akinek örömet szerezhetek. Valahogy így van ez a Cipősdoboz Akcióban is, aminek már jó ideje nagy rajongója vagyok. 

Persze emlékszem, sok évvel ezelőtt előfordult, hogy benne is annyi ragadt meg a jótékonysági lázból, hogy cipősdobozba készíthetünk ajándékcsomagot, felcímkézve, hogy milyen korú fiúnak vagy lánynak szánjuk - aztán büszkén beadtam a magam dobozát a Mikulásgyárba. Ahol mondjuk pont nem ilyen perszonalizált ajándékokat várnak, hanem megy minden a közösbe. A szándék, az nemes volt. 

Most már ennél sokkal profibb vagyok, már csak azért is, mert kicsit közelebb kerültem az akcióhoz, egészen a kulisszák mögé is beláthattam, például a Cipősdoboz Vár megnyitóján. Ezért is vagyok olyan jól informált, hogy szólhatok Nektek, ha még nem tudnátok, idén van egy speciális újítása a programnak: a feladók megtudhatják, hová, melyik településre került az általuk készített cipősdoboz ajándék. Sőt, ha valaki elég gyors, arról is visszajelzést kaphat, hogy ki vette át a csomagot. 

Kell rá időt szánni, meg némi pénzt is, de ezzel a kis energiabefektetéssel is hozzájárulhatunk egy kisgyerek klassz karácsonyához, akinek mondjuk más ajándék nem is jutna idén. 

Magam is többször hallottam már azt a szkeptikus gondolatot, miszerint a különféle jótékonysági akcióknak azért sem ajánlanak fel sokan adományokat, mert mit lehet tudni, hova kerül végül a pénz / ajándék, az is lehet, hogy nem is a rászorulók kapják. Persze a jótékonykodás már csak olyan, hogy kell hozzá egy alapvető bizalom, de azért mégis érteni vélem, ha valakit ez a fajta rendszer nem győz meg. 

Na de akkor most itt a lehetőség nekik is, hogy kipróbálják, valóban hátrányos helyzetű gyerekek karácsonyát varázsolhatjuk szebbé a cipősdoboz ajándékokkal.

A feladat egyszerű:

Végy egy cipősdobozt és töltsd meg szeretettel!

Igazából bármilyen doboz jól jöhet, az Angliából még a II. világháború után indult eredeti kezdeményezésben rejtette cipősdobozba az a bizonyos jólelkű nagymama a szegény gyerekeknek szánt ajándékokat, innen az akció neve is.

A második lépés: el kell dönteni, hogy fiúnak vagy lánynak készül a meglepetés, és milyen korú legyen a címzett. Merthogy ennek megfelelően kell a valamelyest személyre szóló ajándékokat összeválogatni. El kell képzelnünk, hogy minek örülhet karácsonykor mondjuk egy 12 éves kislány. Írószerek? Könyv? Kirakós játék? Kártya? Édesség? Bármi jöhet, amiről azt gondoljuk, örömet szerez - kerüljük a folyékony és törékeny tárgyakat, a gyógyszereket, agresszivitásra utaló képeket és tárgyakat. (Részletesebb ajánlás itt olvasható.)  

ciposdoboz_151129_7.jpg

Na melyik a fiús és melyik a lányos doboz? 

 

A harmadik lépés: Csomagoljuk be a dobozt, pont úgy, mintha karácsonyi ajándékot csomagolnánk. A doboz fedelére kell ragasztanunk egy címkét, amire ráírjuk, hogy kinek szánjuk a meglepetést - pl.: "12 éves - LÁNY" 

... és ha valaki elég gyors, és csatlakozik a Cipősdoboz 50 projekthez, akkor a saját adatait is fel kell tüntetnie a dobozon, hogy értesíthessék majd, hogyan követheti nyomon a cipősdoboza útját. Naná, hogy én beneveztem, mindjárt két cipősdobozzal.

Az elkészült dobozt az országban közel 200 gyűjtőponton lehet leadni, Budapesten a legnagyobb és legismertebb a Deák téren található Cipősdoboz Vár - a Cipősdoboz 50 projekt résztvevőinek mindenképpen ide kell beadniuk az elkészített csomagokat. De bárki, aki csomagkövetős etikettet szeretne kapni, hogy megtudhassa, melyik településre érkezett meg a cipősdoboza, a Cipősdoboz Várba kell, hogy leadja az ajándékcsomagot. 

És mi van ezután? 

Először is egy jóleső érzés tölthet el minket, hogy egy kedves ismeretlennek örömet szerezhetünk. De idén ez még fokozható: a Cipősdoboz Várban kapott vonalkódos etikett alapján ugyanis figyelemmel kísérhető, merre tart épp a cipősdoboz. 

A Cipősdoboz Vár megnyitóján találkoztam Weisz Fanni modellel, aki az akció jószolgálati nagykövete. Nála alkalmasabb személyt nem is találhattak volna a feladatra - szerintem bárkit elvarázsol a kedvességével, a belőle áradó szeretettel, nekem legalábbis így tűnt. Fanni is nagyon örült a lehetőségnek, hogy most akár utánajárhat, hova került az általa összerakott cipősdoboz ajándék. Meg is mutatta, mit rakott a dobozba: a saját könyve mellé került még egy kis kozmetikum és édesség is.

ciposdoboz_151129_1.jpg

(Fotó: Fehér Bertalan)

Semmi baj az anonim adományozással, de mégis, ha visszajelzést kaphatunk arról, hogy az apró közreműködésünk egy valódi jótett, mert valakinek valahol messze elkerekedtek a szemei a mi cipősdobozunkat kibontva, az a mi ünnepünket is szebbé teszi. 

Megerősít abban, hogy adni jó, és hogy a szeretet áttör minden akadályon.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pozitivrahangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr788150762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Pozitívra Hangoló

Az ember akkor tanulja meg értékelni az egészség fontosságát, ha egyszer csak nincs. Magam is így voltam vele - 2005-ben a nyirokrákból sikerült meggyógyulnom. De sikerült! Ez a blog részben visszaemlékezés, de nagyobb részt mégis inspirálás arra, hogy hogyan lehetünk általában jól. Szóval pozitívra hangolni igyekszik. És reményeim szerint segíteni. Mert a gyógyulás után ezt érzem küldetésemnek.

Címkék

100 boldog nap (1) 10év (19) 10 év (1) ajánló (10) állatok (1) angolóra (1) barátok (7) bárki más (1) bélügyek (1) Berlin (1) betegség (33) blog (1) boldogság (9) Budapest100 (1) Cipősdoboz Akció (1) coach (1) coaching (2) csodaszer (1) CT (1) daganat (17) dal (1) deni (1) díj (1) edzés (5) egészség (31) egészséges életmód (1) életmód (1) élmény (2) étrend (1) Facebook (1) feltöltődés (1) film (2) fitt (1) fotó (2) glutén (1) gluténmentes (1) gyermekvállalás (1) gyógyítás (3) gyógyulás (22) haj (1) hallgatnivaló (1) hétvége (1) IBS (1) indulás (1) inspiráció (14) instagram (1) interjú (1) jótékony (1) József Attila (1) kajanapló (1) kapcsolat (1) karácsony (1) kemoterápia (2) kétségek (1) kihívás (5) kommunikáció (1) koncert (1) kontroll (4) kórház (1) Kosztolányi (1) küldetés (1) kúra (1) lapacho (2) limfóma (22) majdnem (1) MOHA (1) Momentán Társulat (1) motiváció (21) napló (5) negatív (1) nyár (1) Nyíregyháza (1) Nyíregyházi Állatpark (2) orvos-beteg (18) pályázat (1) Pannonhalma (1) paróka (1) PET CT (1) pozitív (24) Presser (1) rádió (1) Risztov Éva (1) segítő (3) smile (1) sport (7) személyes (1) szenvedély (1) Szigliget (1) születésnap (3) táplálkozás (1) tea (1) tedx (1) tél (1) teljesség (1) teszt (1) tipp (4) top10 (1) történet (7) túlélőkészlet (1) túlélőknek (1) tünet (1) újévi fogadalom (1) utazás (3) vendégposzt (1) vers (2) vitamin (1) Zebegény (1) Zirc (1) Címkefelhő