Pozitívra Hangoló

Mindenféle arról, ami feltölt, inspirál, meggyógyít

Mi a közös bennünk Risztov Évával?

Könnyebb lenne kiemelni a különbségeket, nem is csak egy velem való összehasonlításban, hanem úgy általában: mert ugye elég nyilvánvaló, hogy én például nem rendelkezem egyetlen olimpiai bajnoki címmel sem, mint ahogy valószínűleg a poszt olvasóinak igen jelentős része sem. De még csak olimpián sem indultam soha – míg Éva épp negyedik olimpiájára készül.

Rendben, aranyérmet nem nyerhet mindenki, pláne olyat, amilyenből négyévente csak egyet osztanak, de számomra már az is hihetetlen teljesítmény, hogy Éva képes 10 km-t egy huzamban leúszni – én ugyanennyi idő alatt talán az 1000 méteres távval birkóznék meg. És akkor még ott van a koránkelés, hogy ő 6-kor már az edzést kezdi, míg én akkor még szeretek inkább a másik oldalamra fordulni.

Merőben eltérő életpályák, mégis akadnak kapcsolódási pontjaink.

Például mindketten jártunk 2002-ben Berlinben – innen az ismeretségünk: ő akkor, alig 17 évesen robbant be a felnőtt úszósportba az Európa-bajnokságon szerzett négy ezüstérmével, én pedig ott önkénteskedtem az Eb-n, épp a magyar válogatott mellett.

risztoveva.jpg

Risztov Éva 2002-ben, alig 17 évesen Berlinben, az úszó Eb utolsó napján (saját fotó)

Mostanság épp mindketten Ferencvárosban lakunk, és úgy is gondoljuk, hogy ott pont jó, nem mozdulnánk tovább.  

És mindketten tudjuk, milyen az, kimászni egy gödörből, felállni, és egyenes háttal továbbmenni.

Éva épp maga is túl volt élete egy kemény szakaszán, egy időre felhagyott az úszással, próbálta megtalálni helyét a civil életben, amikor én a nyirokrákkal küzdöttem. Akkor kerültünk be ismét kicsit egymás életébe, amikor 2006 második felében felmerült a gyanú nálam, hogy a daganat visszatért, netán újabb kemoterápiára és még súlyosabb gyógymódokra van szükség. Több hónapos kétségek közötti várakozás után decemberben meg is műtöttek, hogy a szövettani vizsgálat adhasson bizonyosságot - adott is, kiderült, hogy a nyaki nyirokcsomó-duzzanat csak vaklárma volt.

Emlékszem, az operáció után még félig kómában lábadoztam, amikor betoppant ő a kórterembe, még egy plüsskutyát is hozott ajándékba, hogy felderítsen. Szerintem annyira kába voltam még, hogy nem igazán ragadt meg, miről próbáltunk társalogni, csak az égett be az agyamba, hogy ott volt, mosolygott, bátorított, együtt érzett.

Később közeli barátaimnak meséltem több ízben erről az élményről, mert hát az egész betegség-gyógyulás kérdéskörben ez az egyik leginkább elgondolkodtató és legnehezebben megérthető terület, hogy ki hogyan viszonyul a mi személyes drámánkhoz, és mennyiben tud energiát adni a gyógyulási folyamathoz. És bár Évával nem maradtunk szoros kapcsolatban a következő években, főleg, miután az úszást újrakezdte és Debrecenbe költözött, az ismerőseimnek mégis asszociatív én jutottam elsőként eszébe, ha a Risztov nevet meghallották.

Például a londoni olimpia alatt, amikor sokak számára meglepetésszerű győzelmet aratott a 10 km-es hosszútávúszásban. Többen írtak nekem, hogy rám gondoltak, majdhogynem nekem gratuláltak. Pedig én csak szurkoltam és hittem benne nagyon – mert tudtam, hogy ha valaki, ő aztán képes arra, hogy elérje a kitűzött célját.

Voltak előtte akadályok, jócskán. Hiszen eleinte medencés úszó volt, ott ért el sikereket, csak épp nem az olimpiákon. Hogy egy hosszabb szünet után pont az iszonyatos szívósságot és kitartást igénylő hosszútávúszásra nyergelt át, az esetében teljesen érthető. Mert ő olyan, aki odateszi magát 200%-kal, akit nem lehet könnyen eltántorítani a kitűzött céltól, aki a végsőkig képes küzdeni. Mert iszonyatos belső ereje van, hatalmas akarata, és óriási szíve.

Egy sportolónál ez pedig nyerő kombináció lehet.

Meg egy daganatokkal harcoló betegnél is.

Egy esős vasárnapon lettem 30 éves – így megy ez, ha az ember novemberben bírt világra jönni. Hogy a nap mégsem maradt szürke akkor, az nagyrészt Évának köszönhető. Már reggel sms-ben üzent, hogy legyek szíves felébredni, mert ő már éhes és születésnapi ebédre visz majd. Vitt is, és átmókáztuk együtt még az egész délutánt. Ezt legalább annyira megőriztem a szívemben, mint a kórházi látogatását.

Ezért is gondoltam, hogy egyszer majd revansot veszek. Mikor máskor, mint az ő 30. születésnapja táján? Találkozóra hívtam, de csak annyit árultam el, hogy valami meglepetésben lesz része. „Megyünk rántott húst enni?” – oh igen, pont, mint Berlinben 2002-ben a négy ezüst után, ahol nem is volt olyan könnyű felhajtani egy tisztességes rántott hússzeletet, de hát ha egyszer ez a kedvence…

Gyanútlanul érkezett a megbeszélt helyszínre, de próbálta kitalálni, mégis mi lehet az esti program. Hát meglepetés! Mikor betoppantunk az Impró Kreatív Töltőállomásra az Ó utcában, már levette, hogy valami színházasdi jön, de az improvizációs műfaj ellenére nem gondolta még ekkor, hogy ennek ő is részese lehet. Pedig de. Ez volt a cél. Ezért is mutogattam vadul az irányába, mikor a műsorvezető megkérdezte, hogy ki az, aki esetleg mostanában ünnepelte a születésnapját. A Momentán Társulat vasárnap esti születésnapi köszöntő dala ezúttal neki szólt - kiderült belőle, hogy milyen nevet szántak neki a szülei, hogy ki a példaképe, és mik még a kedvencei a rántott húson kívül. Ő pedig már akkor vastapsot kapott a közönségtől, amikor bemutatkozott, a játékmester pedig realizálta, hogy egy olimpiai bajnokkal van dolga.

momentan_risztov.jpg

Évával és a Momentán Társulattal - a meglepetés produkció után (saját fotó)

A meglepetés tökéletesen sikerült, ha nem is pont a születésnapon, de azért kellően ünnepélyes és egyedi keretek között.

Éva mesélte, hogy gyakran hívják motivációs előadásokat tartani, amik után az a legnagyszerűbb visszajelzés számára, ha kiderül, hogy a hallgatóságból többen ráéreznek, hogy van abban valami, amit mond: hinnünk kell önmagunkban, menni előre, és tudni kell kimászni a gödörből is, az is csak megerősít. Nem a problémát kell látni folyton, hanem a megoldást keresni. És úgy általában észrevenni magunk körül azt, ami pozitív.

 

Ugye van itt még rajtam kívül más is, aki talál közös pontot saját maga és Risztov Éva között?

A bejegyzés trackback címe:

https://pozitivrahangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr447786294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Pozitívra Hangoló

Az ember akkor tanulja meg értékelni az egészség fontosságát, ha egyszer csak nincs. Magam is így voltam vele - 2005-ben a nyirokrákból sikerült meggyógyulnom. De sikerült! Ez a blog részben visszaemlékezés, de nagyobb részt mégis inspirálás arra, hogy hogyan lehetünk általában jól. Szóval pozitívra hangolni igyekszik. És reményeim szerint segíteni. Mert a gyógyulás után ezt érzem küldetésemnek.

Facebook oldaldoboz