Pozitívra Hangoló

Mindenféle arról, ami feltölt, inspirál, meggyógyít

10 élménymozaik a nyárról

Egy kósza pillanatra belegondoltam, hogy mindjárt ráfordulunk a nyár utolsó hónapjára. Meg aztán itt van a borússá lett időjárás. De ezen nyavalyogni csak egy percig ér, mert pont a lényeg vesz oda különben, hogy hát most van nyár, most kell kihasználni és örülni neki.

Megvan-e már az a pillanat a nyárból, ami jó eséllyel lehet akár a legszebb? Na inkább ezen gondolkodtam el. Mert azért élmények akadnak, még akkor is, ha nem is volt úgy igazából nyaralás még idén, legalábbis nem az az egy hétre / tíz napra messzebbre eltűnős fajta. Élménymozaikokból töltekeztem. És Nektek is ezt tudom javasolni: ha még várat magára a szabadság, vagy ha épp viharfelhők gyűlnének az égre, akkor fussátok át az élménymozaikokon. De tervezgetni a nyár még hátralévő klassz történéseit legalább ilyen hatással bír.

Én belepörgettem az Instagramon a képgyűjteményembe, hogy megkeressem azt a tíz fotót, ami leginkább elmondhatja, mitől jó a nyár. Ez a nyár. Vagy úgy általában mit szeretünk ebben a három röpke hónapban. A válogatás erősen szubjektív, és saját fotókra, pláne saját élményekre alapoz - de kíváncsi lennék, ki mivel egészítené ki. 

1. #nekemabalatonariviera

 

Kék ég, kék víz, majdnem még a hattyúk is kékek a kedvemért - ha már nem a piros a kedvenc színem...  ;) Már-már giccses, de pont ezért a látványért szeretünk újra elzarándokolni a Magyar Tengerhez. Még akár egy napra is - megéri. 

19411_970471483017354_4422404132363312558_n.jpg

 

2. #gasztroelmenyekkilatassal 

 

Maradjunk kicsit a Balatonnál, keressünk egy magaslati pontot, mindegy is, hogy Badacsonyban, vagy akár a déli parton a Kis-hegyen, biztos lesz ott egy vendéglő, de legalább egy borkóstolásra alkalmas hely, ahol egyszerre lehet élvezni a finom ízeket és a csodás panorámát. (Ez itt mondjuk épp Csopak - de tényleg bőséges a választék.)

img_20140730_211838.jpg

 

3. #vitorlatfel

 

Életemben először volt szerencsém vitorlázni ezen a nyáron, de feledhetetlen élmény marad. És ha az olyan egyszerű lenne, mennék újra, bármikor. Addig is elnézegetem a vitorlásokat messziről. 

img_20150607_112052.jpg

 

4. #fennajanoshegyen 

 

Van egy hely a fővárosban, ahová legalább egy évben egyszer biztosan elmegyek: a János-hegy. Mikor felülök a libegőre, mintha kikapcsolna a külvilág, egy idő után már csak a felvonók kattanása hallatszik a kötélpályán. És ránk tör a csönd. Meg a zöld. Meg a jó levegő. Aztán meg a távolban elterülő Budapest látványa. Idén egy rendkívüli előszületésnappal köttetett össze a kirándulás. 

img_20150605_003503.jpg

 

5. #vigyelel 

 

Azt hiszem, én épp futni voltam a Sóstói-tó körül, amikor megihletett a bicikli látványa - vágytam rá, hogy én is tekerhessek valamerre, a bicikli vigyen el magával, csak úgy. Hogy aztán pont ezt a nyugalmas pillanatot sikerüljön megtalálni. 

img_20150531_222118.jpg

 

6. #fesztivalnelkulnincsennyar

 

Lassan minden hétre jut egy fesztivál, pláne zenei, az ország különböző szegleteiben, úgyhogy még azt sem lehet mondani, hogy elérhetetlen messzeségben lennének a bulik. És nekem rendszerint nem is a koncertek jelentik a legfőbb vonzerőt, hanem egyszerűen a hangulat. Még a naplemente is egész más arrafelé. Ilyen volt például az EFOTT-on, Velencén. Az pedig biztosra vehető, hogy egy fesztiválon találunk pozitívra hangoló dalokat. 

img_20150716_204105.jpg

 

7. #johetegylimonade?

 

Létezhet nyár limonádé nélkül? És már az sem kell, hogy a citrom savanykás ízét keressük benne, mert van annyiféle és fajta, simán lehet akár édes is. Vagy meggyes-rozmaringos, mint ez itt, mint egyik kedvenc különleges példány.

img_20141010_222317.jpg

 

8. #fagyimania 

 

Emlékszem, valamikor nagyon régen, még csak 2 forint volt egy gombóc fagylalt. És volt egy fagyizóban mondjuk jó esetben öt-hatféle. De nem ám raffaello, velencei álom, meg bazsalikomos citrom! A csokoládé-vanília-puncs szentháromság mellé befért egy-két gyümölcsös íz, a pisztácia már igazi egzotikumnak számított. Ezzel szemben ma... És mostanság találhatunk gluténmentes, laktózmentes, sőt, cukormentes verziókat is, nincs felmentés, mindenki hódolhat most már a fagyimániának. És választhat akár levendulásat, Pannonhalmán kiváltképp. 

img_20150710_140759.jpg

 

9. #napraforgokavalkad

 

Hát nem klassz látvány, amikor az út mellett észrevesztek egy napraforgótáblát? És nem éreztek vágyat, hogy belegázoljatok? Én legutóbb megtettem, fényképezőgéppel felszerelve. 

img_20150712_170857.jpg

 

10. #azertvannakajobaratok

 

Lehetnek borús napok nyáron is, képtelenség mindig 100%-osan boldognak lenni - még annak sem sikerülhet feltétlen, aki esetleg abszolválta a 100 nap boldogság-projektet. Na de ilyen pillanatokban jönnek a barátok, pont, ahogy a nagy könyvben meg van írva, és minden a helyére kerül. 

img_20150707_153007.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pozitivrahangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr1007659658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Pozitívra Hangoló

Az ember akkor tanulja meg értékelni az egészség fontosságát, ha egyszer csak nincs. Magam is így voltam vele - 2005-ben a nyirokrákból sikerült meggyógyulnom. De sikerült! Ez a blog részben visszaemlékezés, de nagyobb részt mégis inspirálás arra, hogy hogyan lehetünk általában jól. Szóval pozitívra hangolni igyekszik. És reményeim szerint segíteni. Mert a gyógyulás után ezt érzem küldetésemnek. Ezért tanultam ki egy segítő szakmát is a meglévő kommunikációs szakemberség mellé, és lett belőlem coach.

Címkék

100 boldog nap (1) 10év (19) 10 év (1) ajándék (1) ajánló (11) állatok (1) angolóra (1) barátok (7) bárki más (1) bélügyek (1) Berlin (1) beszélgetés (1) betegség (33) betegtárs (1) blog (1) boldogság (9) Budapest100 (1) Cipősdoboz Akció (1) coach (2) coaching (4) csodaszer (1) CT (1) daganat (18) dal (1) deni (1) díj (1) DIY (1) edzés (5) egészség (31) egészséges életmód (1) életmód (1) élmény (2) étrend (1) Facebook (1) feltöltődés (1) film (2) fitt (1) fotó (2) glutén (1) gluténmentes (1) gyermekvállalás (1) gyógyítás (3) gyógyulás (24) haj (1) hallgatnivaló (1) hétvége (1) hobby (1) IBS (1) indulás (1) inspiráció (16) instagram (1) interjú (1) jótékony (1) József Attila (1) kajanapló (1) kapcsolat (1) karácsony (1) kemoterápia (2) kétségek (1) kézműves (1) kihívás (5) kommunikáció (1) koncert (1) kontroll (4) kórház (1) Kosztolányi (1) kreatív (1) küldetés (1) kúra (1) lapacho (2) lélek (1) limfóma (22) majdnem (1) MOHA (2) Momentán Társulat (1) motiváció (22) napló (5) negatív (1) nyár (1) Nyíregyháza (1) Nyíregyházi Állatpark (2) orvos-beteg (18) pályázat (1) Pannonhalma (1) paróka (1) PET CT (1) pozitív (27) Presser (1) rádió (1) referencia (1) Risztov Éva (1) segítő (4) smile (1) sport (7) személyes (1) szenvedély (1) Szigliget (1) születésnap (3) táplálkozás (1) tea (1) tedx (1) tél (1) teljesség (1) teszt (1) tipp (4) top10 (1) történet (7) túlélőkészlet (1) túlélőknek (1) tünet (1) újévi fogadalom (1) utazás (3) vélemények (1) vendégposzt (1) vers (2) vitamin (1) workshop (1) Zebegény (1) Zirc (1) Címkefelhő