Pozitívra Hangoló

Mindenféle arról, ami feltölt, inspirál, meggyógyít

Hajcihő

Tar fej. Nők kendőben. Férfiak sapkában. Általános asszociációk, ha felmerül a rák, mint betegség. Mert ennyit mindenki tud: akinek daganata van, annak kihullik a haja. Látott már ilyet filmekben, vagy hallotta ismerősöktől.  És talán maguk a betegek is ezt a mellékhatást élik meg a kezelés során a legrosszabbul. Mire fel ez a hajcihő? Miért pont a hajunkat féltjük a legjobban?

Pedig az általánosítás igazából nem helyénvaló, nem minden daganatos betegnél jelentkezik hajhullás. Főleg, mert azt nem a daganat okozza, hanem az egyik szer, amivel épp a rákos sejteket bombázzák meg jó erősen a kemoterápiák során. Aki kap ilyet, annak a gyorsan osztódó sejtjei is megsínylik a dolgot, így a hajhagymái is. De aki más kezelést kap, az megúszhatja a kopaszságot. Legalább azt.

Mert amúgy tényleg ez tűnik a legijesztőbbnek: hát nem elég, hogy van ez a daganat, még a hajamnak is annyi? Mikor velem közölte az orvosom a diagnózist, én is akkor kezdtem sírásba, amikor az a rész jött, hogy ki fog hullani a hajam. Mintha legalábbis ez volna a legrosszabb az egészben. Így, 10 év távlatából könnyű lenne azt mondanom, hogy nem is volt olyan gáz. (De, az volt...) És most a retrospektív visszaemlékezésben ez a fejezet jön -  2005 május végére már egész szakavatott voltam hajhullás-paróka-ügyileg. 

Arra emlékszem, hogy foglalkoztatott a kérdés, hogyan is van ez a hajhullás dolog, tutira engem is érint-e, és mégis mikor jelentkezik. Nem lehet rá egzakt válaszokat találni, a doktorom csak előjelezni tudta, hogy a második, harmadik kemoterápiás kezelés után már számoljak vele, hogy hullani kezd a hajam, idővel egyre jobban. És tényleg: először csak a kádban, hajmosásnál észleltem, hogy majd eldugult a lefolyó a sok hajszáltól, aztán idővel a párnám, a ruháim, mindenem tele lett hajjal. Attól tartottam a legjobban, hogy ez a folyamat begyorsul, és egyik reggel majd úgy ébredek, hogy már alig van hajam.

Ezért is akartam elébe menni a dolgoknak, és megtalálni a megoldást a helyzet kezelésére. Jártam kalap- és sapkaboltban, találtam is egy egész különleges fazont, de nem hétköznapi viseletre. Akkor hordtam, ha a kórházba kellett mennem kezelésre, vagy ha görkorcsolyázni indultam, mert egyikhez sem lett volna kényelmes a paróka. Merthogy az lett a hétköznapi viselet. Leginkább azért, mert úgy éreztem, ha kendő vagy sapka fedi a fejem, az már olyan, mint egy felkiáltójel: Aha, vele valami nincs rendben, hát minek hord májusban sapkát a fején?!  Nem titkoltam a betegségem, de azért nem akartam kvázi magamra írni nagy betűkkel, hogy hello, daganatom van, kemót kapok, ezért már alig van hajam.

paroka.jpg

A megfelelő parókát megtalálni nem is olyan egyszerű ám. Az ember alapesetben ugye azt se tudja, hol keressen ilyesmit. A kórházban azért általában a nővérek képben vannak, és tudnak címeket ajánlani, meg hát ott van Google barátunk. Én kb. három helyen jártam, mire találtam olyat, amit vállalhatónak éreztem. Mert a legjobb az, ha hasonlít ahhoz a frizurához, amilyet utoljára hordtunk. Nehezen hihető lett volna, hogy az éppen rövidebb fazonú, szőkés-barna hajamból hogy lett pár nap alatt mondjuk hosszú fekete hajkorona. Azt a fajtát, amit én kiválasztottam, persze nem támogatta a TB. De inkább kifizettem érte úgy 20 ezer forintot (plusz a speciális sampon, meg a speciális balzsam – jaj, vicces dolog volt ám egy ilyen hajmosás, mikor az ember a haját lavórban áztatja… ), csakhogy olyan legyen, amilyennek szeretném. Olyan lett, és annyira bejött, hogy sokan fel sem ismerték, hogy az nem az én hajam.

Biztosan emlékszünk filmekből jelenetekre, amikor a beteg főhős szembesül vele, hogy egyre kevesebb a haja, és nekiesik egy borotvával. Mint mondjuk a Fifti fifti c. filmben. Mert akkor inkább ne legyen semmi, mint ez a felemás állapot. Nálam is eljött ez a pont egyszer csak, hogy bár már rég parókát hordtam, elegem lett abból, hogy reggelre hajszálakkal van tele a párnám. Hogy minden egyes kihullott hajszál arra emlékeztessen, hogy ott belül valami nincs rendben, még ha épp a helyreállításon dolgozunk is. Én a fodrászomat kértem meg, hogy vegye kezelésbe a nullásgéppel a hajamat. Na jó, úgy 1 cm maradt, de drasztikus váltás volt.

 

 

Nem tudom, nehezebb lehet-e nőként megélni ezt a hajnélküliséget, mint férfiként. Talán igen, mert a haj, a frizura hozzátartozik a nőiességünkhöz. Ha az egyszer csak nincs, akkor az olyan, mintha a nőiességünk szenvedne csorbát. És nem lehet fél éven – igazából egy, mert ha vége is a kezelésnek, idő még, míg a haj visszanő vállalható hosszúságúra – keresztül teljesen félretenni a nőiséget. Amiről nem muszáj, arról nem szabad lemondani a betegség miatt. Valaminek maradnia kell, különben miből lehetne töltekezni a gyógyuláshoz?

Van egy film, a magyar címe „Lány kilenc parókával” lett (eredetileg: Heute bin ich blond / Ma szőke vagyok), amiben a főszereplő lány úgy próbálja meg elviselhetőbbé tenni a kezelés időszakát, hogy nem is egy, hanem mindjárt kilenc parókát szerez be magának, teljesen különbözőeket, és személyiségeket is gyárt hozzájuk, keresztnevekkel. A sztori maga is megérne egy külön posztot, mert megrázó, néha talán túlzó, de általánosítani úgy sem lehet a filmből sem. És van benne úgy nyolc perc, ami pont tökéletesen visszaadja ezt az egész hajcihőt: ahogy a főszereplő Sophie megelégeli a hajhullást és leborotválja a hosszú haját, majd sírógörcsöt kap az élménytől, ahogy az emberek szánakozva nézik a kopasz fejét a kórház folyosóján, és nem jön be neki a receptre felírt paróka, de aztán egy parókaszalonban újra felfedezi önmagát, egyszerre önkifejezést lát a különféle frizurákban. Nem ez az egyetlen és helyes út, de egy érthető magyarázat arra, hogy miért olyan érzékeny téma a daganatos betegeknek a hajuk elvesztése.

Itt ez a 8 perc, 38:30-tól:

 

 

Slusszpoén van-e? A haj visszanő! Sőt, sok esetben teljesen más lesz, mint korábban volt. Az enyém egy árnyalattal sötétebb lett, kicsit talán erősebb szálú, és enyhe hullámokat is nyertem a történettel - régebben bezzeg még dauerolást is vállaltam, csak legyen már némi tartás a hajamban. Nos, tartás az lett, nem is csak a hajamban. De nem jutna eszembe önként még egyszer egy centisre nyíratni. Most minden így jó, ahogy van. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pozitivrahangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr477491386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.26. 14:11:29

A férfi hajhullása egyéniséget ad a férfinek, komolyságot, bölcs kinézetet.
Míg nőknél ez elveszi a nőiességet.

Sarics 2015.06.09. 14:50:39

Nekem egyszerű volt szerencsére. Én előtte is nullásgép hajat hordtam, és azóta is :-) A hajam megerősödött mint az állat, de azóta a kor elvitte azt is ;-)

Pozitívra Hangoló

Az ember akkor tanulja meg értékelni az egészség fontosságát, ha egyszer csak nincs. Magam is így voltam vele - 2005-ben a nyirokrákból sikerült meggyógyulnom. De sikerült! Ez a blog részben visszaemlékezés, de nagyobb részt mégis inspirálás arra, hogy hogyan lehetünk általában jól. Szóval pozitívra hangolni igyekszik. És reményeim szerint segíteni. Mert a gyógyulás után ezt érzem küldetésemnek. Ezért tanultam ki egy segítő szakmát is a meglévő kommunikációs szakemberség mellé, és lett belőlem coach.

Címkék

100 boldog nap (1) 10év (19) 10 év (1) ajándék (1) ajánló (11) állatok (1) angolóra (1) barátok (7) bárki más (1) bélügyek (1) Berlin (1) beszélgetés (1) betegség (33) betegtárs (1) blog (1) boldogság (9) Budapest100 (1) Cipősdoboz Akció (1) coach (2) coaching (4) csodaszer (1) CT (1) daganat (18) dal (1) deni (1) díj (1) DIY (1) edzés (5) egészség (31) egészséges életmód (1) életmód (1) élmény (2) étrend (1) Facebook (1) feltöltődés (1) film (2) fitt (1) fotó (2) glutén (1) gluténmentes (1) gyermekvállalás (1) gyógyítás (3) gyógyulás (24) haj (1) hallgatnivaló (1) hétvége (1) hobby (1) IBS (1) indulás (1) inspiráció (16) instagram (1) interjú (1) jótékony (1) József Attila (1) kajanapló (1) kapcsolat (1) karácsony (1) kemoterápia (2) kétségek (1) kézműves (1) kihívás (5) kommunikáció (1) koncert (1) kontroll (4) kórház (1) Kosztolányi (1) kreatív (1) küldetés (1) kúra (1) lapacho (2) lélek (1) limfóma (22) majdnem (1) MOHA (2) Momentán Társulat (1) motiváció (22) napló (5) negatív (1) nyár (1) Nyíregyháza (1) Nyíregyházi Állatpark (2) orvos-beteg (18) pályázat (1) Pannonhalma (1) paróka (1) PET CT (1) pozitív (27) Presser (1) rádió (1) referencia (1) Risztov Éva (1) segítő (4) smile (1) sport (7) személyes (1) szenvedély (1) Szigliget (1) születésnap (3) táplálkozás (1) tea (1) tedx (1) tél (1) teljesség (1) teszt (1) tipp (4) top10 (1) történet (7) túlélőkészlet (1) túlélőknek (1) tünet (1) újévi fogadalom (1) utazás (3) vélemények (1) vendégposzt (1) vers (2) vitamin (1) workshop (1) Zebegény (1) Zirc (1) Címkefelhő