Pozitívra Hangoló

Mindenféle arról, ami feltölt, inspirál, meggyógyít

A gömb alakú izé

Elhatároztam a retrospektív struktúra kialakításakor, hogy időről-időre felidézem a 10 évvel ezelőtti történéseket. És hát épp márciusban kezdtek szaporodni az események. Példának okáért kórházba kellett feküdnöm egy műtét miatt úgy öt napra. De ez utólag valahogy egész jelentéktelennek tűnik, talán mert úgy is készültem rá, hogy ez csak valami rutin-eljárás lehet és kész. (Zárójelben hozzáteszem, hogy annak ellenére gondoltam így, hogy ezt megelőzően csak egy kórházi élményem volt.) A bal hónaljamnál mai napig látható mintegy 4-5 centis vágás azért emlékeztet rá, hogy nem volt ez olyan jelentéktelen. Ott vették ki a daganatot belőlem.

Csak hát ezt 10 évvel ezelőtt ilyenkor még nem tudtam, hogy az a valami, egy daganat. A hematológus szakorvos azt javasolta, hogy menjünk utána, mi ez a megnagyobbodott nyirokcsomó ott benn, ezért kés alá kellene feküdnöm, én meg vállaltam, de továbbra is abban a hitben, hogy ez egy gyulladás. Pedig akkor már, először pont a hematológus szakorvos szájából elhangzott, hogy nem zárható ki, hogy egy daganatról van szó.

Mégse féltem. Talán csak egy napig kavart fel az egész. Emlékszem, pont egy rendezvényünk volt az akkori munkahelyemen aznap, amikor először hallottam ezt, hogy talán rák is lehet a diagnózis. Egy kolléganőm észre is vette rajtam, hogy mintha kicsit gondterheltebb lennék, de aztán egymást győzködtük arról, hogy ugyan, az csak a legrosszabb forgatókönyv.

Jött tehát a pár nap kórházazás, a Szabolcs utcában. Átlagos kórteremben, öt ággyal, túlterhelt nővérekkel, általam inkább meg sem kóstolt kórházi koszttal. Érdekes, hogy erre a dátumra fejből nem emlékszem olyan pontosan, csak az rémlik, hogy nőnap körül lehetett a műtét. A „Limfóma kórtörténet” nevű dossziémban tárolt „Zárójelentés” és „Szövettani lelet” igazolja a feltételezést: a mintavétel pont március 8-án történt.

Öt dolog ugrik be az egész kórházi tartózkodásból:

1. A műtét előtt le kellett mennem az ultrahangosokhoz, hogy alkoholos filctollal jelöljék meg a nyirokcsomó tartózkodási helyét – annyira mélyen volt ugyanis, hogy a sebész így látta biztosnak, hogy eltalálja, hol kell felvágnia.

20150315_172018_u.jpg

A gömb alakú izé a bal hónaljamban, 2005 márciusában 

 

2. Nem mondom, hogy eszméletlen fájdalmaim voltak, de hát kellemetlen volt a műtét utáni pár nap, az biztos. Például éjszaka nem tudtam aludni. Mikor valamikor 10 után kitántorogtam az éjszakás nővérhez, hogy tudna-e valami megoldást, mindjárt két tablettát is adott abból a bizonyos T betűs fájdalomcsillapítóból, amitől pár perc után olyan ellazultam éreztem magam, hogy gyorsan meg is jegyeztem, mi ez a cucc, mert hú, ez tényleg hat.

3. A kórteremben az egyik szobatársam egy 70 körüli hölgy volt, akit valamivel előttem műtöttek, és viccesen úgy hívta azt a műanyagtartály-szerű valamit, amit az emberre kötöttek, hogy abba távozzon a testből a nem odavaló folyadék, hogy diszkótáska. "Na fogom a diszkótáskám, megyek sétálok egyet" - mosolyogni kellett rajta, pedig ő több mint két napig hurcolhatta magával.

4. Pont egy olyan időszakot fogtam ki, hogy mindenki elfoglalt volt, jött egy hosszú hétvége, keveseknek volt az prioritás, hogy megnézzenek engem pizsamában egy kórházi ágyon, vagy hogylétemről érdeklődjenek. A munkahelyemen ráadásul nem sokkal előttem egy kolléganő esett át nagyobb műtéten, még abból sem ocsúdott fel a társaság, az én esetemről mintha nem is feltételezték volna, hogy komoly is lehet. Anyukám látogatott, és hozott emberi fogyasztásra alkalmas kaját.

5.  A műtét utáni nap a hematológus orvos bejött megnézni. Csak 2 percre, de mégis. Szerintem ez a gesztus annyira nyomott hagyott bennem, hogy nem is olyan sokkal később, nem lehetett kérdés, hogy őt szeretném kezelőorvosomnak. Doktor Bátait. Aki a mobilszámát is megadta, hogy hívjam fel másnap, érdeklődni az eredményekről. Megtettem. De nem mondott konkrétumot – nyilván, mert nem telefonon akarta közölni a híreket. Azt kérte, menjek be hozzá személyesen a hosszú hétvége után, addigra meglesz a végleges szövettan.

Egy gömb alakú izé a hónaljamban, amit még csak kitapintani sem lehet, de eltávolítani muszáj – és ez minden bajok forrása. Ki gondolta volna?

Én még akkor nem.

Mert el sem tudtam képzelni, hogy engem is érinthet egy halálosnak mondott kór. Hogy nem véletlen, hogy szövettanra volt szükség. Hogy ha az orvosom valamit személyesen akar elmondani, az valószínűleg nem a negatív lelet perceken át tartó ismertetése. Nem, nem állt össze a kép. Nem akart. Nem azért, mert homokba dugtam volna a fejem. 28 éves voltam. Komolyabb egészségügyi problémák addig elkerültek. Egy petefészek-ciszta  műtéttől eltekintve addig kórházban sem feküdtem. Akkor ugyan mi bajom lehetne?

1a7876a8ca21f34b939ab9818ead8248.jpg

 ( Kép forrása: itt )

 

Egy héttel később meg kellett tanulnom, hogy az életben vannak váratlan helyzetek. És azt is, hogy le lehet csúszni a gödör aljára, de csak azért, hogy máris elkezdjünk kimászni onnan. 

A bejegyzés trackback címe:

https://pozitivrahangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr837270551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fancsiii14 2015.03.15. 20:22:05

De kimásztál, méghozzá nem akárhogy. Fantasztikus vagy, Orsi! <3
L. Fanni

PH.Plusz 2015.03.16. 09:18:02

@Fancsiii14: köszönöm! - a visszaemlékezésben majd még csak ezután jönnek az igazán izgalmas részek ;) még így is, hogy tudjuk, mi a sztori vége.

Sarics 2015.03.29. 19:52:44

Ez inkább idegeskedés volt: "vajon mi az az izé ott bent?"... én még csak nem is idegeskedtem ;-)... Bezzeg utána...

Pozitívra Hangoló

Az ember akkor tanulja meg értékelni az egészség fontosságát, ha egyszer csak nincs. Magam is így voltam vele - 2005-ben a nyirokrákból sikerült meggyógyulnom. De sikerült! Ez a blog részben visszaemlékezés, de nagyobb részt mégis inspirálás arra, hogy hogyan lehetünk általában jól. Szóval pozitívra hangolni igyekszik. És reményeim szerint segíteni. Mert a gyógyulás után ezt érzem küldetésemnek.

Facebook oldaldoboz