Pozitívra Hangoló

Mindenféle arról, ami feltölt, inspirál, meggyógyít

Piros

Sőt, a színskálában vörös. És annak mindenféle árnyalata. A vörös 50 árnyalata. Akár. A figyelmeztetés színe – úgyis, mint piros közlekedési lámpa. És a jelentőségé – mint piros betűs ünnep. Meg a véré, a forradalomé, a szerelemé. Akárhogyan is, alapszín. Az én viszonyom a vörössel vagy pirossal mégis elég speciális. Egy ideje mintha eltávolodtam volna tőle. Mondjuk úgy 10 éve?

Lehet, hogy kevesebb. Pontos emlékeim már nincsenek arról, mikortól kezdtem negligálni a saját eszköztáramban a pirosat. Ha nem is mindig, minden körülmények között, de például az öltözködésben. Vagy a lakberendezésben. Hogy miért is? Hát mert nem volt ez mindig így. 2005-ben például kifejezetten bírtam a pirosat.

Emlékszem, akkoriban volt piros cipőm, piros táskám, piros sálam, piros felsőm, piros órám, piros ruhám. És még az a fránya szer, amitől az embernek a haja kihullik, ha kemoterápiát kap, na az is piros volt. Vele nem lettünk barátok. Mégsem egyedül ő intézte el, hogy a piros kiiktatódjon. Hanem talán pont az egész akkori egység. A 2005-ös év a pirosról szólt – meg a kemoterápiáról. Meg persze egyébről is, de utóbbit (már csak a piros cucc miatt is…) nem lehet leválasztani már utólag sem az előbbiről.

Nem volt ez bennem feltétlen tudatos, hogy akkor ím, ettől a dátumtól kezdve kerülném a pirosat, mert az valami rosszra emlékeztet. Így alakult. Egyszer csak. De az sem volt tudatos, hogy az a blúz, amit jó párszor felvettem a kemós szeánszokhoz, vagy az a sapka, amit így kéthetente a kórházban viseltem, vagy az az MP3-lejátszó, ami pont a figyelemelterelést szolgálta volna, valahogy nem nagyon kerültek elő később. Mint ahogy majdnem biztosra veszem, hogy Robert Merlétől a Védett férfiakat sem fogom már soha végigolvasni, vagy legalábbis nem abból a kötetből, amit a kórházba vittem be többször is magammal a kezelésekhez, ahol aztán sokszor megállapítottam, hogy se erőm, se kedvem olvasni.

(Ezért is tanácsolnám mindenkinek, aki esetleg kemoterápiás, vagy bármilyen más kellemetlen érzetet keltő kezelésre kényszerül: gondolja meg, mit visz magával, mert még ha szeretett tárgyakról van is szó, könnyen válhatnak nem-szeretem tárgyakká.)

A színek terén beköszöntött - rövid lila és türkiz kitérő után - az egyre egyértelműbb kék korszak. S mikor egyszer, egy numerológiai előadáson a számok, betűk, és színek kapcsolatáról hallottam mindenféle érdekességeket, némileg megvilágosodtam. Hogy ha van ebben valami, hogy ha a piros az éppen az erő, az akarat, a határozottság színe, akkor én pont a legjobbkor voltam oda a pirosért. És amikor el kellett jönnie annak az időnek, hogy a nőt fedezzem fel jobban magamban, akkor jött a kék, merthogy az meg a passzivitás, befogadás, nőiesség jelképe. Mik vannak.

piros_korom.jpg

Pláne kitartottam a kék mellett. Már-már mániákusan. Például a körmeim színét is a kék valamilyen árnyalatából választottam rendszerint – na jó, hangulattól függően egy kis pink, rózsaszín belefért. Már cukkoltak is emiatt, hogy pedig biztos jól állna mondjuk a narancssárga. Az egyik lelkes színtérítő a kozmetikusom volt, aki újra és újra ajánlotta, hogy egyszer igazán lehetnének pirosak is a körmeim. Elképzelni sem tudtam – pedig hát általában a nők pont hogy pirosra lakkozzák a körmüket. De nem én! Aztán könnyelműen megígértem, hogy majd a születésnapodon, Krisztikém, majd akkor piros körmöket villantok. Nemrég volt Kriszti születésnapja, és én nem felejtettem el az ígéretemet – mondjuk tettek róla a szépségszalonban épp eleget a piros szín ajánlgatásával, hogy ne menjen ki a fejemből. Bevállaltam, legyen akkor most piros, úgysem tart örökké a géllakk.

Szóval most barátkozunk újra egy kicsit, a piros szín, és én. 10 év után talán épp ideje… 

A bejegyzés trackback címe:

https://pozitivrahangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr187172635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Pozitívra Hangoló

Az ember akkor tanulja meg értékelni az egészség fontosságát, ha egyszer csak nincs. Magam is így voltam vele - 2005-ben a nyirokrákból sikerült meggyógyulnom. De sikerült! Ez a blog részben visszaemlékezés, de nagyobb részt mégis inspirálás arra, hogy hogyan lehetünk általában jól. Szóval pozitívra hangolni igyekszik. És reményeim szerint segíteni. Mert a gyógyulás után ezt érzem küldetésemnek. Ezért tanultam ki egy segítő szakmát is a meglévő kommunikációs szakemberség mellé, és lett belőlem coach.

Címkék

100 boldog nap (1) 10év (19) 10 év (1) ajándék (1) ajánló (11) állatok (1) angolóra (1) barátok (7) bárki más (1) bélügyek (1) Berlin (1) beszélgetés (1) betegség (33) betegtárs (1) blog (1) boldogság (9) Budapest100 (1) Cipősdoboz Akció (1) coach (2) coaching (4) csodaszer (1) CT (1) daganat (18) dal (1) deni (1) díj (1) DIY (1) edzés (5) egészség (31) egészséges életmód (1) életmód (1) élmény (2) étrend (1) Facebook (1) feltöltődés (1) film (2) fitt (1) fotó (2) glutén (1) gluténmentes (1) gyermekvállalás (1) gyógyítás (3) gyógyulás (24) haj (1) hallgatnivaló (1) hétvége (1) hobby (1) IBS (1) indulás (1) inspiráció (16) instagram (1) interjú (1) jótékony (1) József Attila (1) kajanapló (1) kapcsolat (1) karácsony (1) kemoterápia (2) kétségek (1) kézműves (1) kihívás (5) kommunikáció (1) koncert (1) kontroll (4) kórház (1) Kosztolányi (1) kreatív (1) küldetés (1) kúra (1) lapacho (2) lélek (1) limfóma (22) majdnem (1) MOHA (2) Momentán Társulat (1) motiváció (22) napló (5) negatív (1) nyár (1) Nyíregyháza (1) Nyíregyházi Állatpark (2) orvos-beteg (18) pályázat (1) Pannonhalma (1) paróka (1) PET CT (1) pozitív (27) Presser (1) rádió (1) referencia (1) Risztov Éva (1) segítő (4) smile (1) sport (7) személyes (1) szenvedély (1) Szigliget (1) születésnap (3) táplálkozás (1) tea (1) tedx (1) tél (1) teljesség (1) teszt (1) tipp (4) top10 (1) történet (7) túlélőkészlet (1) túlélőknek (1) tünet (1) újévi fogadalom (1) utazás (3) vélemények (1) vendégposzt (1) vers (2) vitamin (1) workshop (1) Zebegény (1) Zirc (1) Címkefelhő