Pozitívra Hangoló

Mindenféle arról, ami feltölt, inspirál, meggyógyít

Piros

Sőt, a színskálában vörös. És annak mindenféle árnyalata. A vörös 50 árnyalata. Akár. A figyelmeztetés színe – úgyis, mint piros közlekedési lámpa. És a jelentőségé – mint piros betűs ünnep. Meg a véré, a forradalomé, a szerelemé. Akárhogyan is, alapszín. Az én viszonyom a vörössel vagy pirossal mégis elég speciális. Egy ideje mintha eltávolodtam volna tőle. Mondjuk úgy 10 éve?

Lehet, hogy kevesebb. Pontos emlékeim már nincsenek arról, mikortól kezdtem negligálni a saját eszköztáramban a pirosat. Ha nem is mindig, minden körülmények között, de például az öltözködésben. Vagy a lakberendezésben. Hogy miért is? Hát mert nem volt ez mindig így. 2005-ben például kifejezetten bírtam a pirosat.

Emlékszem, akkoriban volt piros cipőm, piros táskám, piros sálam, piros felsőm, piros órám, piros ruhám. És még az a fránya szer, amitől az embernek a haja kihullik, ha kemoterápiát kap, na az is piros volt. Vele nem lettünk barátok. Mégsem egyedül ő intézte el, hogy a piros kiiktatódjon. Hanem talán pont az egész akkori egység. A 2005-ös év a pirosról szólt – meg a kemoterápiáról. Meg persze egyébről is, de utóbbit (már csak a piros cucc miatt is…) nem lehet leválasztani már utólag sem az előbbiről.

Nem volt ez bennem feltétlen tudatos, hogy akkor ím, ettől a dátumtól kezdve kerülném a pirosat, mert az valami rosszra emlékeztet. Így alakult. Egyszer csak. De az sem volt tudatos, hogy az a blúz, amit jó párszor felvettem a kemós szeánszokhoz, vagy az a sapka, amit így kéthetente a kórházban viseltem, vagy az az MP3-lejátszó, ami pont a figyelemelterelést szolgálta volna, valahogy nem nagyon kerültek elő később. Mint ahogy majdnem biztosra veszem, hogy Robert Merlétől a Védett férfiakat sem fogom már soha végigolvasni, vagy legalábbis nem abból a kötetből, amit a kórházba vittem be többször is magammal a kezelésekhez, ahol aztán sokszor megállapítottam, hogy se erőm, se kedvem olvasni.

(Ezért is tanácsolnám mindenkinek, aki esetleg kemoterápiás, vagy bármilyen más kellemetlen érzetet keltő kezelésre kényszerül: gondolja meg, mit visz magával, mert még ha szeretett tárgyakról van is szó, könnyen válhatnak nem-szeretem tárgyakká.)

A színek terén beköszöntött - rövid lila és türkiz kitérő után - az egyre egyértelműbb kék korszak. S mikor egyszer, egy numerológiai előadáson a számok, betűk, és színek kapcsolatáról hallottam mindenféle érdekességeket, némileg megvilágosodtam. Hogy ha van ebben valami, hogy ha a piros az éppen az erő, az akarat, a határozottság színe, akkor én pont a legjobbkor voltam oda a pirosért. És amikor el kellett jönnie annak az időnek, hogy a nőt fedezzem fel jobban magamban, akkor jött a kék, merthogy az meg a passzivitás, befogadás, nőiesség jelképe. Mik vannak.

piros_korom.jpg

Pláne kitartottam a kék mellett. Már-már mániákusan. Például a körmeim színét is a kék valamilyen árnyalatából választottam rendszerint – na jó, hangulattól függően egy kis pink, rózsaszín belefért. Már cukkoltak is emiatt, hogy pedig biztos jól állna mondjuk a narancssárga. Az egyik lelkes színtérítő a kozmetikusom volt, aki újra és újra ajánlotta, hogy egyszer igazán lehetnének pirosak is a körmeim. Elképzelni sem tudtam – pedig hát általában a nők pont hogy pirosra lakkozzák a körmüket. De nem én! Aztán könnyelműen megígértem, hogy majd a születésnapodon, Krisztikém, majd akkor piros körmöket villantok. Nemrég volt Kriszti születésnapja, és én nem felejtettem el az ígéretemet – mondjuk tettek róla a szépségszalonban épp eleget a piros szín ajánlgatásával, hogy ne menjen ki a fejemből. Bevállaltam, legyen akkor most piros, úgysem tart örökké a géllakk.

Szóval most barátkozunk újra egy kicsit, a piros szín, és én. 10 év után talán épp ideje… 

A bejegyzés trackback címe:

https://pozitivrahangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr697172635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Pozitívra Hangoló

Az ember akkor tanulja meg értékelni az egészség fontosságát, ha egyszer csak nincs. Magam is így voltam vele - 2005-ben a nyirokrákból sikerült meggyógyulnom. De sikerült! Ez a blog részben visszaemlékezés, de nagyobb részt mégis inspirálás arra, hogy hogyan lehetünk általában jól. Szóval pozitívra hangolni igyekszik. És reményeim szerint segíteni. Mert a gyógyulás után ezt érzem küldetésemnek.

Facebook oldaldoboz