Pozitívra Hangoló

Mindenféle arról, ami feltölt, inspirál, meggyógyít

Ó, ió, ció, inspiráció

Keringett egy bizonyos inspirációs tervezős naptár 2015-re, amit Urban Eve hozott össze, és naná, hogy én is letöltöttem. (itt elérhető.) Sőt, ki is nyomtattam. És nagyjából tele is írtam. (Biztosan voltak még ezzel így egy páran, és köszönet érte az alkotóknak – kicsit magunkba néztünk így év elején…)

Az egészben az volt a jó, hogy legalább annyira visszafelé tekintést is igényelt a dolog, mint előretervezést. Lépjünk túl azon, hogy bizonyos kérdésekre nem tudunk egzakt választ adni (Mennyire voltál elégedett a baráti kapcsolataiddal 2014-ben? – Mindegyikkel egyszerre? Vagy külön-külön? 5,9? Vagy hogy?), a napló kitöltése nagyon is sokat ad:

  • Ráébreszt, hogy talán van még mit megismerni saját magunkból. (Igen, lehet, hogy még egyszer az is hasznos lesz, ha tudom, milyen állat lennék, ha… - de nem ez az igazán sarkalatos pont.)
  • Szembesít az eredményeinkkel, meg az elpuskázott lehetőségeinkkel is. (Már ha őszintén belegondolunk, hogy miben fejlődtünk, min változtatnánk, stb.)
  • Egy sor pozitív emléket előhozat velünk az utóbbi 12 hónapból – remek ránézni egy ilyen listára egy nyűgösebb napon…
  • És persze leíratja velünk, hogy mik a terveink, céljaink, álmaink erre az évre, aztán ezek ott állnak feketén-fehéren (én mondjuk színes tollal írtam, de ez részletkérdés…), ciki lenne egy év múlva rádöbbenni, hogy semmit sem tettünk értük.

 

inspiraciosnaplo2015-1024x618.jpg

 

Az egyik legjobb feladat az egyébként tekintélyes terjedelmű naptárban, hogy le kell rajzolnunk egy kördiagramon, mire mennyit időt szántunk az évben, mi töltötte ki a napjainkat. Mekkora szeletet vitt el a munka, a pihenés, a magánélet, vagy a sport. Na itt berajzoltam egy nem is annyira jelentéktelen méretű szeletet ezzel az elnevezéssel: „És hova is repül el az idő?”

Mert az bizony sokszor csak úgy elrepül, követni sem lehet, miért tart valami kétszer annyi ideig, mint terveztük, vagy miért nem jutott már megint idő arra, hogy…  Az megér egy külön posztot, hogy mik azok a valószínűleg nagyon is jól azonosítható faktorok, amik klasszul lekötik a figyelmünket, meg az időnket. (Vagy Veled még sosem fordult elő, hogy alaposan alátámasztható indok nélkül csak úgy nézelődtél a Fészbukon hosszú percekig? Például… ) De mégis. Ha olyan valami jön szembe, ami  csak egy kicsit is inspirálhat, akkor arra nem szabad az időt sajnálni. Mint amilyen ez a bizonyos tervező naptár…

A bejegyzés trackback címe:

https://pozitivrahangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr67096511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Pozitívra Hangoló

Az ember akkor tanulja meg értékelni az egészség fontosságát, ha egyszer csak nincs. Magam is így voltam vele - 2005-ben a nyirokrákból sikerült meggyógyulnom. De sikerült! Ez a blog részben visszaemlékezés, de nagyobb részt mégis inspirálás arra, hogy hogyan lehetünk általában jól. Szóval pozitívra hangolni igyekszik. És reményeim szerint segíteni. Mert a gyógyulás után ezt érzem küldetésemnek.

Facebook oldaldoboz